Az erdőművelés és az erdővédelem oktatásának kezdeti története

 

Az erdőművelés és az erdővédelem tárgykörök oktatásának története egészen az erdészeti felsőoktatás kezdetéig nyúlik vissza. Már az 1808-ban Selmecbányán felállított Erdészeti Tanintézet első tanára, Wilckens Henrik Dávid által összeállított tanterv is tartalmazza ezeket a témaköröket. Később Wilckens az udvari kamarának felterjesztett kérvénye alapján engedélyt kap az "erdőkáros rovarok gyűjteményének" beszerzésére is. A rovargyűjteményt még Wilckens munkássága alatt követte a fabetegségtani gyűjtemény, a gerinces állattani gyűjtemény, később a gombagyűjtemény összeállítása. E gyűjteményeket napjainkban is bővítjük, és felhasználjuk az oktatásban.

Az erdőművelés és az erdővédelem témakörébe tartozó tudományokat kezdetben a Növénytani Tanszék keretein belül számos neves professzor oktatásában sajátíthatták el a selmecbányai hallgatók. A Növénytani Tanszéktől való elválás Vadas Jenő kezdeményezésére 1901-ben történt.

A megalakult új tanszék 1904-től az Erdőműveléstani Tanszék nevet vette fel, első vezetője Vadas Jenő lett. Az I. világháborút követő kaotikus időkben, Vadas lassan állandósuló betegsége miatt, jelentős feladat hárult a tanszék két további oktatójára, Roth Gyulára és Kelle Artúrra is.

A Főiskola Sopronba költözése és végleges elhelyezése után átalakult a Főiskola szervezeti felépítése is. A változások nagy vitákat kavartak az akkori vezetésében, és végül nem kerülték el az Erdőműveléstani Tanszéket sem. Az erdővédelmi diszciplínák 1922-től az Erdővédelem-tani Tanszék gondozásába kerültek, melynek vezetését Vadas Jenőre bízták. Vadas Jenő ekkor már súlyos beteg volt. Rövidesen bekövetkező halála után Kelle Artúr vette át a Tanszék irányítását. Az Erdőműveléstani Tanszék vezetője - és a különválás utáni időkben az egyetlen oktatója - Roth Gyula lett.

 


Erdőművelés Tanszék története

Roth Gyula az erdőművelés mellett kiemelt figyelmet fordított a vadgazdálkodás és a vadászat oktatási színvonalának emelésére is. Az erdőmérnökképzés átalakításával az egyes tárgyak óraszámait csökkentették, ennek ellenére sikerült önálló előadásokat és gyakorlatokat szerveznie a vadgazdálkodás témakörében is. A Főiskola gondozásában álló vadászterületeken vadőröket alkalmazott, biztosítva ezzel a szakszerű vadgazdálkodás feltételeit. A vadászterületek alapvető célja a tanvadászat lehetőségének biztosítása volt. A tanvadászatokon idővel a hallgatóság mellett a Főiskola tanári karai is részt vehetett. A tanszéken oktatott tárgyak ebben az időben a következők voltak:

Őszi félév:

  • Erdőműveléstan 3 előadás + 2 gyakorlat + egy egész napos gyakorlat
  • Vadászat- és halászattan 4 előadás + 2 gyakorlat

Tavaszi félév:

  • Erdőműveléstan II. 4 előadás + 4 gyakorlat
  • Lövészeti, vad- és halászati gyakorlat 0 előadás + 4 gyakorlat

Szombatonként egész napos erdőművelési, céllövészeti, vadászati és halászati gyakorlat

 

1928-tól, az oktatási profil bővítése nyomán, a tanszék neve Erdőművelés- Vad- és Halgazdaságtani Tanszékre változott.

Roth Gyula a vadgazdálkodás oktatásának megszervezésén túl az erdőművelés területén is kiemelkedő kutatásokba kezdett. Munkásságának nemzetközi elismerését bizonyítja, hogy 1936-ban az Erdészeti Kutató Intézetek Nemzetközi Szövetsége (IUFRO) elnökévé választotta.

A II. világháború évei alatt a tanszék személyzete igen nehezen tudta ellátni az oktatási feladatait. A kutatások folytatása, a kísérleti területek fenntartása gyakorlatilag lehetetlenné vált. A gondozás hiányában több hosszútávú kísérleti terület tönkrement. A Főiskola vadászterületein szolgáló vadőrök német nemzetiségűek voltak, őket is érintette a háború utáni könyörtelen kitelepítés. A vadászterület rendje ezek után felborult, a vadgazdálkodás minősége a vadászterületeken visszaesett, megszaporodtak a vadorzások. A Tanszéket ebben az időben többször átnevezték, a képzést pedig a kor prioritásainak megfelelően átszervezték. 1951. szeptember 1-vel a Tanszéket két önálló egységre bontották:

Erdőművelés Tanszék – tanszékvezető: Jablánczy Sándor

Oktatott tárgyak:

  • Erdőművelési alapismeretek
  • Erdőműveléstan
  • Vad- és halgazdaságtan
  • Erdőtelepítési és erdőművelési enciklopédia

Erdőtelepítés és Fásítás Tanszék – tanszékvezető: Roller Kálmán

Oktatott tárgyak:

  • Erdőtelepítés és fásítás
  • Erdőtelepítési enciklopédia

 

Ez az átszervezés tartósnak bizonyult. Az új tanszékeken új kutatások indultak, és a korabeli beszámolók igen kedvező képet festettek a folyamatban lévő munkákról.

Az átmeneti nyugalmat az 56-os események gyökeresen megváltoztatták, hiszen mindkét tanszék csaknem teljes személyzete elhagyta az országot. A forradalom leverését követő kaotikus éveket egy hosszú, nyugalmas időszak követte. Ilyen körülmények között lehetőség nyílt az erdőművelés tudományterületre jellemző közép- és hosszútávú kutatások beindítására is. Ezen kísérletek rendszeres értékelése napjaink kutatóinak is fontos feladata. A tanszékeken folyó nívós kutatómunka minőségét a sikeres akadémiai doktori dolgozatok (Gál János, Majer Antal, Dobos Tibor, Tompa Károly), valamint kandidátusi dolgozatok is bizonyítják (Szappanos András, Csesznák Elemér, Koloszár József,  Tihanyi Zoltán). A tanszékek munkatársai az akkor már egyetemi rangú iskola vezetésében is részt vettek (Gál János rektor, Majer Antal rektor helyettes). Számos nemzetközi kapcsolat is létesült ebben az időben. A külföldi kapcsolatok között a nyugat-európai országok is helyet kaptak.

A rendszerváltásig mindössze egy komolyabb változás történt a tanszékek életében: Roth Gyula óta a Vad- és halgazdaságtan oktatása mindig is kisebb-nagyobb nehézségekbe ütközött, mert egyik tanszék sem érezte igazán magáénak. A megoldást egy önálló Vadgazdálkodástani Tanszék létrehozása jelentette, melynek élére dr. Bencze Lajost, az Erdőműveléstani Tanszék munkatársát nevezték ki. Az új tanszék gondozásába kerültek a vadászfegyverek, valamint az akkor már meglévő preparált nagyvadgyűjtemény.

1986-ban a két tanszéket egyesítették. A kutatások fő irányában egyre nagyobb hangsúllyal szerepeltek a természetvédelmi oltalom alatt álló erdők kezelési módszereinek kidolgozásai. Kialakításra került egy erdészeti szaporítóanyag laboratórium, később pedig egy genetikai laboratórium is, melynek korszerű eszközökkel történő felszerelése napjainkban fejeződött be. A laboratóriumokban a kutatómunka mellett oktatás, és hallgatói kutatómunka is folyik.

1995-ben dr. Koloszár József vette át a tanszék vezetését, aki 1993-97 között az Erdőmérnöki Kar dékánja, 1997-től a Soproni Egyetem rektora, illetve 2000-2002-ig az integrált Nyugat-magyarországi Egyetem első rektora is volt. Az Erdőmérnöki Karon ebben az időben új szakok indultak, amelyekhez újabb erdőművelés jellegű tárgyakat is ki kellett dolgozni. Később a bevezetésre került kredit-, bolognai-, majd a napjainkban visszaállított osztatlan ötéves képzés tantervei a tantárgyak folyamatos átdolgozását kívánják az oktatóktól.

 


 

Erdővédelemtani Tanszék története

Kelle Artúr 1912-től dolgozott Vadas Jenő mellett. Elsősorban neki tulajdonítható az I. világháború utáni Magyarország egyik legértékesebb és legépebben megmaradt állattani, rovartani és erdővédelemtani gyűjteményének megőrzése. Kelle Artúr fektette le az erdővédelem napjainkban is élő hosszútávú feladatait. Az ő javaslatára vezették be az elméleti oktatás mellett a gyakorlati képzést az erdővédelemben is, mely terepi tanulmányutakat és gyűjteménybeli gyakorlati különórákat jelentett. Vezetésével az újonnan alakult Erdővédelemtani Tanszék az alábbi tárgyakat oktatja:

  • Erdészeti állattan 5 előadás + 4 gyakorlat
  • Növénykórtan 2 előadás + 2 gyakorlat (1933-ig a Növényélet- és Kórtani Tanszékkel megosztva)
  • Erdővédelemtan 4 előadás + 4 gyakorlat

 

A második világháborút követően a Tanszék tagjai az oktatási feladatok mellett nagy volumenű és eredményes kutatómunkát is folytattak. Kelle Artúrt Győrfi János, Haracsi Lajos, Igmándy Zoltán, Varga Ferenc majd Varga Szabolcs követte a tanszékvezetői poszton. Munkájuk nyomán számos jegyzet látott napvilágot. Haracsi Lajos az Erdőmérnöki Kar dékánja, Varga Ferenc a Soproni Egyetem rektor-helyettese is volt. Igmándy Zoltán a Hazánk csövestapló (Polyporaceae s. l.) flórája és a fajok növénykórtani jelentősége című dolgozata alapján mezőgazdasági tudományok doktora akadémiai fokozatot kapott.

A Faipari Mérnöki Kar megalakulásakor a Tanszéken oktatott faanyagvédelmi ismereteket a faipari mérnök hallgatók számára is elérhetővé tették. A Tanszék az új karon az Ipari favédelem, a Faanyagvédelem, később az Építési faanyagok védelme című tantárgyakat oktatta. A Tanszéket ekkor Erdő- és Faanyagvédelmi Tanszékké nevezik át. Később a Faipari Mérnöki Karon is megszervezik a faanyagvédelmi képzést, mely folyamatosan átvette tanszékünktől a faanyagvédelmi oktatást.

A 20. század második felében fellépő erdőkárok, a kémiai növényvédelem előretörése és alkalmazása az erdészet különböző területein az erdőmérnököktől is megkívánta a szakirányú ismeretek elmélyítését, és folyamatos megújítását. Ezt az igényt felismerve Igmándy Zoltán 1975-ben elindította az Erdészeti Növényvédelmi Szakmérnöki Szakot. A négyszemeszteres levelező képzés elvégzése, és a kapcsolódó rendszeres továbbképzés napjainkban is feltétele az erdészeti növényvédelmi munkák szakmai irányításának.

A Magyar Mikológiai Társasággal együttműködésben kidolgozásra került az OKJ-s Gomba-szakellenőri tanfolyam soproni képzésének tanterve is. A képzést kellő számú érdeklődő esetén napjainkban is indítjuk.

A 2000-es években részt vettünk a Magyar Mérnöki Kamara tagjai számára szervezett továbbképzések lebonyolításában.

2004 során a Tanszék a campuson belül található E épületből az A épületbe költözött. A költözéssel a dolgozók munkakörülményei javultak. Könyvtárhelyiség, önálló genetikai és növénykórtani laboratóriumok kerültek kialakításra. A laboratóriumok az oktatók munkája mellett a hallgatói kutatómunkák előtt is nyitva állnak.

A rendszerváltozást követően a Tanszékünkön folyó alap- és alkalmazott kutatások kibővültek a természetvédelem és környezetvédelem területeivel is. Az Erdőmérnöki Karon induló új szakok új feladatokat hoztak, új tantárgyak kidolgozását tették szükségessé. A felsőoktatásban bekövetkezett változások, a kredit- később a bolognai rendszerre, majd az ötéves osztatlan erdőmérnök-képzésre való áttérés további, napjainkban is tartó változásokat hozott az intézet által gondozott tantárgyakban is.

 


Erdőművelési és Erdővédelmi Intézet

2007. január 1-jétől, újabb átszervezés folytán, az Erdőmérnök Kar Tanácsa az addig önálló Erdőművelés Tanszék és az Erdő- és Faanyagvédelmi Intézet összevonásával létrehozta az Erdőművelési és Erdővédelmi Intézetet. Ezzel a két szervezeti egység közel 85 év után újra egyesült.

A feladatok hatékonyabb szervezése érdekében továbbra is egy intézeten belül, de 2011. március 1-től önálló oktatási és kutatási egységként létrejött az Erdőművelés Tanszék és az Erdővédelem Tanszék

 

Készült Varga Szabolcs és Frank Norbert, Az erdészeti felsőoktatás 200 éve című könyvben megjelent írásai alapján.